Az első versenygokartomat 2020-ban kaptam, majd a kiváló szakembereknek köszönhetően 2022 év végére az eredményeim alapján kijutást nyertem a Rotax Világdöntőre, Portugáliába.
2023-ban elértem egy gyerekkori álmom és MNASZ Magyar Országos Gokart bajnok lettem, ami a bajnoki címen felül kijutási jogot adott, hogy újra Magyarországot képviseljem Junior kategóriában a Rotax Világdöntőn, ami 2023-ban Bahrein-ben került megrendezésre.
Az első ismerkedés a gokartsporttal 2016-ban történt a győrújbaráti E-Kart Ringen, ami egy fedett bérgokart pálya. Az adrenalin pillanatokon belül magával ragadott, így a következő években már saját gokarttal kezdtünk el gyakorolni. A baráti gokartozások gyorsan versengéssé alakultak át, amiben sikereket értem el, így elhatároztuk, hogy elindulunk az első versenyen 2019. szeptemberében. Ezen a versenyen a kategóriámban 2. helyezést értem el, ami további motivációt adott. A következő évtől már az Országos Bajnokság állandó résztvevője voltam és a 2021. év végén történtő csapatváltás után egy éven belül az óriási fejlődésnek köszönhetően 2022-ben a magyar bajnokság 2. helyezettje lettem, ezzel kijutást nyertem az év legnagyobb eseményére, a Rotax Grand Finals-re, ahol közel 80 tehetséges versenyzővel mértük össze a tudásunk.
Rövidtávú céljaim között a magyar gokart bajnoki cím újboli elhódítása és számos nemzetközi sorozaton való indulás szerepel. E mellett saját Formula 4-es autóval és logisztikával szeretnénk minél többet tesztelni a környező versenypályákon. Év végére célunk, hogy versenyképes tempóm legyen és ezáltal rajthoz állhassak regionális nemzetközi sorozatokban.
A Formula 4 meglátásunk szerint nagyon jó alapot biztosít, amely sokrétű lehetőséget teremt a pályafutásom későbbi szakaszára, hiszen lehetőségeinkhez mérten akár magasabb formula kategóriát is célba vehetünk, de akár elmehetünk a GT autózás irányába is.